hátra lapozás
előre lapozás
Slider

Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Patvarciak, Látogatók, Vendégeink!

Szeretettel köszöntöm Önöket településünk megújult honlapján.

Patvarc a balassagyarmati járás egy kis községe, lakosságszámunk az elmúlt évtizedekben nem csökkent, köszönhetően a város közelségének is. A település lélekszáma 2019. december 31-i népesség nyilvántartási adatok szerint: 743 fő.

Úgy gondolom, egyedülálló adottságú, gyönyörű és varázslatos település a miénk. Tiszta levegőjéből, nyugalmából adódóan kiváló lehetőségeket nyújt akár egy séta, akár túrázás erejéig. Nem túlzás azt mondani, hogy Patvarc és a benne élő emberek, az épített környezet és a természet közösen egy sajátos világot alkot: olyan világot, amelyben máig megtapasztalható ember és természet harmonikus együttélése, amelyben az évszázadokra visszanyúló építészeti tradíciók és a manapság jellemző trend képes a település arculatának sokszínűségét adva együtt élni, s amelyben a kertek végében gyakori vendég az őz, a szarvas, a nyúl és a róka. Nagy öröm de egyben hatalmas felelősség is számomra egy ilyen csodálatos kis „világ” polgármesterének lenni. Munkámmal mindvégig arra törekedtem és törekszem a mai napig is, hogy közösségként, együtt vigyázzunk Nógrád megye eme kis gyöngyszemére, s arra kérek mindenkit: vegye észre értékeinket és a maga lehetőségei szerint óvja őket!

Patvarc első írásos emléke, az első oklevél, mely a község nevét említi, 1319-ből, I. Károly (Károly Róbert) Anjou-házi magyar király idejéből származik, településünk tehát közel 700 éve már biztosan fennáll. Ez a múlt, s vele együtt a jelen értékei bizakodóvá tesznek, hogy képesek leszünk még sok-sok generáció számára fenntartani ilyen szépségben, nyugalomban, természeti gazdagságban településünket.

Kérem fogadják megújult honlapunkat olyan szeretettel, ahogy mi, patvarciak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bernáth Kornélia
polgármester